2012. október 17., szerda

Idiótafassopógecsiláda


Amikor egyesek azt állítják, hogy az objektív újságírás az, amikor azt írjuk le, ami szép és jó, vagy azt, amit megbeszéltünk, akkor nagyon el vannak tájolva. 
Nevezzük az illetőt R-nek. Felhív és közli velem, hogy ami a sajtóban lejött, az neki nem tetszik. Mert? - kérdezem? Mert megbeszéltük, hogy ez és ez nem lesz benne - feleli. Nem beszéltük meg, csak ő szerette volna, viszont én nem mondtam, hogy oké, persze, csak a szépet írjuk meg, mert az milyen fasza és majd mindenki megveregeti a vállamat. Kérem - mondjon példát -, mire gondol. Ő mond is bőszen, mi több, olvassa. Kérdezem: Nem így történt? Erre ő, hogy de, viszont ezt miért kellett megírni. 
A másik, hogy nem mindenkinek tetszik, amit ők véghez vittek. Ezt se kellett volna megírni szerinte, egy olyan „liberális” lapba, mint az a bizonyos napilap. De - mondom -, ha az embereknek ez a véleménye, akkor miért ne írjuk le. Nem lehet, csak az egyik felet meghallgatni, mert az egyáltalán nem objektív. Majd azzal vet véget a telefonbeszélgetésnek, hogy ezzel a sajtóorgánummal nem kíván a továbbiakban semminemű közös munkát végezni. Jóvanbazmeg, gondoltam magamba. 
Ki a fasznak van szüksége arra, hogy egy ilyen debil, szélsőséges nézető, agyilag beskatulyázott parasztok adjanak neki interjút? Hát nekem nincs. Baszódjon meg ott ahol van, csinálja a maga kis dolgait, mert azt hiszi, hogy ezzel majd megváltja a világot. Csak egyet felejt el a kedves R, hogy akármennyire is nagy magyarnak tartja magát és ezt mellveregetősen vállalja is, attól még nem fog Magyarországot hozni Szlovákiába. Mert azért tudatosítsuk, hogy hol élünk… 

Az objektivitás, illetve nemobjektivitás kérdéséről jut eszembe. Csak egy példa: Jelenleg Fico van kormányon. Tehát megkérdezzük azokat az embereket, akiknek tetszik a rendszer, hogy mi a jó benne. Ezzel pedig lezárjuk a cikket és a külföldiek azt fogják mondani, milyen jó ezeknek, hiszen semmi bajuk ezzel a Ficoval. De ha megkérdezzük az ellentábort is, akkor már egy teljes képet kap mindenki arról, mi is történik. Szóval teccik érteni?